Immáron több, mint fél év telt el a mellnagyobbítási műtétem óta.
Magabiztosan mondhatom el, hogy az önbizalomhiányom megszűnni látszik.
Előszeretettel vásárolok magamnak új fehérneműket, és már a bikini viselése sem
okoz különösebb problémát.
Személyes kontrollvizsgálatra sajnos a távolság
miatt még nem tudtunk sort keríteni, de e-mailben tartottuk a kapcsolatot a
Doktor úrral. Saját készítésű fotók alapján megnyugtatott, hogy a hegek szépen
gyógyulnak. Mára már a hegek pirossága is szépen halványodik, és már majdnem
megegyező a színük a bőrömmel. Én személy szerint kerültem az első 6 hónapban a
közvetlen napfényt és a szoláriumot is.
Biztosan állíthatom, hogy nem bántam meg a műtétet egy percig sem. Nem
mondom, hogy nem játszottam el az újabb műtét gondolatával, és azzal, hogy mi
lenne, ha legközelebb nagyobb implantátumokat választanék, de boldog vagyok a
jelenlegi kinézetemmel. A végeredmény valóban természetesnek látszik, nem túl hivalkodó, így sosem kerültem kellemetlen helyzetbe az új melleim miatt. A
családi és baráti köröm is elismerően nyilatkozott a végeredményről. És igen, a
párkapcsolatom sem ment tönkre miattuk! :)
Előszeretettel vásárolok új fehérneműket, és a párkapcsolatom sem bánja az új melleket! |
Tulajdonképpen azt a biztonság érzetet nyújtják, amit mindig is
hiányoltam a magánéletemből. Mindig is gátlásokkal küzdöttem.. Elég magabiztos
nőnek tartom magamat, de amikor intim helyzetbe kerültem a párommal, ez a
magabiztosság mindig elillant. Sosem éreztem magam jól a bőrömben, mert nem
voltam kibékülve a testemmel. Csak a hibákat láttam magamon. Kis mellek, nem
tökéletesen lapos has, nem elég sportos testalkat… Őszintén szólva ez mind
megváltozott.
Tudom olyan, hogy tökéletes test nem létezik, csak meg kellett
tanulnom elfogadni az enyémet, és ebben a mellnagyobbítás bevállalása nagyon
sokat segített. Bátran állíthatom, hogy ezt észreveszem a mindennapokban. Sokkal
magabiztosabban sétálok végig az utcán.
Én személy szerint bátran merném ajánlani a műtét megfontolását
azoknak, akik hasonló cipőben érzik magukat. Számomra sem volt egy egyszerű döntés,
de ma már tudom, hogy jól döntöttem. Nem sokára utazom haza, és remélhetőleg
akkor sikerül egy személyes kontrollvizsgálatot is leszervezni a Doktor úrral.