Az első fél év

Immáron több, mint fél év telt el a mellnagyobbítási műtétem óta. Magabiztosan mondhatom el, hogy az önbizalomhiányom megszűnni látszik. Előszeretettel vásárolok magamnak új fehérneműket, és már a bikini viselése sem okoz különösebb problémát. 

Személyes kontrollvizsgálatra sajnos a távolság miatt még nem tudtunk sort keríteni, de e-mailben tartottuk a kapcsolatot a Doktor úrral. Saját készítésű fotók alapján megnyugtatott, hogy a hegek szépen gyógyulnak. Mára már a hegek pirossága is szépen halványodik, és már majdnem megegyező a színük a bőrömmel. Én személy szerint kerültem az első 6 hónapban a közvetlen napfényt és a szoláriumot is.

Biztosan állíthatom, hogy nem bántam meg a műtétet egy percig sem. Nem mondom, hogy nem játszottam el az újabb műtét gondolatával, és azzal, hogy mi lenne, ha legközelebb nagyobb implantátumokat választanék, de boldog vagyok a jelenlegi kinézetemmel. A végeredmény valóban természetesnek látszik, nem túl hivalkodó, így sosem kerültem kellemetlen helyzetbe az új melleim miatt. A családi és baráti köröm is elismerően nyilatkozott a végeredményről. És igen, a párkapcsolatom sem ment tönkre miattuk! :)

Előszeretettel vásárolok új fehérneműket, és a párkapcsolatom sem bánja az új melleket!

Tulajdonképpen azt a biztonság érzetet nyújtják, amit mindig is hiányoltam a magánéletemből. Mindig is gátlásokkal küzdöttem.. Elég magabiztos nőnek tartom magamat, de amikor intim helyzetbe kerültem a párommal, ez a magabiztosság mindig elillant. Sosem éreztem magam jól a bőrömben, mert nem voltam kibékülve a testemmel. Csak a hibákat láttam magamon. Kis mellek, nem tökéletesen lapos has, nem elég sportos testalkat… Őszintén szólva ez mind megváltozott. 

Tudom olyan, hogy tökéletes test nem létezik, csak meg kellett tanulnom elfogadni az enyémet, és ebben a mellnagyobbítás bevállalása nagyon sokat segített. Bátran állíthatom, hogy ezt észreveszem a mindennapokban. Sokkal magabiztosabban sétálok végig az utcán. 

Én személy szerint bátran merném ajánlani a műtét megfontolását azoknak, akik hasonló cipőben érzik magukat. Számomra sem volt egy egyszerű döntés, de ma már tudom, hogy jól döntöttem. Nem sokára utazom haza, és remélhetőleg akkor sikerül egy személyes kontrollvizsgálatot is leszervezni a Doktor úrral.

Az új kinézet

Megszabadulni a speciális melltartótól maga volt a felüdülés, egy nagy, széles mosollyal az arcomon.. Az utolsó napon, amikor még kötelező volt viselnem, besiettem egy fehérneműboltba, és lemérettem magam. Szerencsés voltam, ugyanis az eladó az üzletben nagyon segítőkész volt, és segített kiválasztani a megfelelő kosárméretet, és megmutatta a számomra legideálisabb típusú melltartókat.

Viszont az első új bikini beszerzése elég kalandosra sikeredett. Nagyon mély részletekbe nem szeretnék belemenni, de még mindig mosolyt csal az arcomra. A többi hölgynek csak annyit üzennék, hogy bizony senki ne menjen pezsgőzni, mielőtt bikinit készül vásárolni, én ugyanis egy rikító rózsaszín pókhálóhoz inkább hasonlítható bikinivel lettem gazdagabb. Viszont azt biztosan állíthatom, hogy nagyon jól mutat az új ciciken.

Azt már többször is említettem, hogy az én megmaradt, természetes szövetállományom miatt a méretválasztás elég korlátozott volt, így szerencsére a mostani mellem mérete  sem akadályoz az aktív sportolásban. Visszarázódni az edzésbe egy külön kihívás volt. Konzultáltam személyi edzővel, aki körültekintően felügyelte az edzéseket. A felsőtestet, különösen a mellizmokat nem terheltük.

Az elmúlt 2 hónapban sikerült megszokni az új külsőmet, most már az alvásban sem zavarnak. Az implantátumok masszírozása is meghozta a pozitív eredményt, most már sokkal puhábbnak érzem őket, és a hegek is szépen halványulnak. Én beszereztem egy úgynevezett bio olajat, ami elősegítette a gyógyulást, ugyanakkor a bőröm sem húzódik már. 

Luca a műtét előtt mondta, hogy majdnem mindenki megemlíti, hogy „hát bizony lehetett volna nagyobb is”, így megvallom, szemtelenül én is eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna ha… De gondolom ez is egy természetes reakció a nők igen nagy százalékánál. Viszont azt érdemes hozzátennem, hogy pozitív hatása volt a műtétnek az önbizalmamra.

Most már nem feszélyez a ‘uszoda’ szó, és szívesen foglaltam le egy wellness napot a nővéremmel. Sokkal nőiesebbnek érzem magamat, más szóval magam mögött hagytam a tinédzser kislány külsőmet, és azzá a nővé váltam, amire mindig is vágytam.

A második hét után

A legjobb dolog a varratszedésben az azt követő első zuhanyzás volt. A Magyarországon tomboló melegben eltöltött két hét zuhanyzás nélkül elég megviselő volt. Az ember nem is gondolná, hogy a mindennapos, apró dolgok mennyire tudnak ilyenkor hiányozni.

Vancsó Péter doktor úr a lelkemre kötötte, hogy nincs áztatás és pancsolás, csak gyors zuhanyzás, de leírhatatlanul jó élmény volt végre átadni magamat a haboknak. Az első zuhanyzás ugyanakkor lehetőséget adott arra is, hogy immáron a speciális melltartót levéve, teljes alakban viszontláthassam az eredményt. Megvallom, először aggódtam, nem tudtam mire számítsak vagy, hogy milyen véleménnyel leszek a megváltozott testemről. A választott méret teljes egészében arányos volt a testalkatomhoz, a végeredmény szemrevaló volt. 

Természetesen nagyon furcsa volt megtapintani őket. Sokkal keményebbek, mint egy természetes mell, de idővel az implantátumok lazábbak lesznek majd. Az első két hét leteltével a bőröm még mindig húzódik, a mellizmomban érzett fájdalom megszűnt, viszont a mellbimbók még mindig érzékenyek. A mellem szélén lévő két aprócska vágás, melyek a felesleges vér elvezetésére szolgáltak közvetlenül a műtét után, szépen halványodnak, a vágások a mellem alatt szépen gyógyulnak, igaz még mindig néha érzek egy kis égető érzést körülöttük.

Most már bizton állíthatom, hogy az egyik legnehezebb dolog továbbra is a háton alvás. Ezt megemlítettem a doktor úrnak is, aki javasolta, hogy próbáljak meg az oldalamra fordulni, de még mindig nem érzem kényelmesnek azt a pozíciót. A hason alvástól még szigorúan el vagyok tiltva, bár bevallom, soha nem szerettem úgy pihenni.

A nyaralásom leteltével eljött az idő, hogy visszatérjek a munkába, a hétköznapi életembe. Így, csupán pár héttel a műtét után, a teherbíró képességem még közel sem olyan, mint volt, de szerencsére a munkahelyemen mindenki megértő és segítőkész. A főnökeim tisztában vannak vele, hogy ez mégiscsak egy operáció volt, így hagyják, hogy a saját tempómban szokjak vissza a munkába. A munkámat külön odafigyeléssel végzem, és a biztonság kedvéért még egy sportmelltartót ráveszek a speciális melltartóra, csak hogy elkerüljek bármilyen kellemetlenséget.

Be kell valljam, a ruha vásárlással nem tudtam várni, és már sikerült beszerezni egy pár új koktélruhát, és csipkés hálóinget. Életemben először nem aggódtam azon, hogy vajon hogyan fog a mellemen állni az új ruhadarab, hisz annak ellenére, hogy a melleim még mindig nem nevezhetőek hatalmasnak, a magabiztosság élménye máris hatalmába kerített. Izgatottan várom az elkövetkező pár hét elteltét, mert egy esküvőre vagyok hivatalos, ahol végre már a speciális melltartó viselése nélkül vehetek majd részt.

Kontroll vizsgálatok

Mint azt már előző blog bejegyzésemben említettem, az első kontroll pozitív visszajelzésekkel zárult. A vizsgálaton a doktor úr szemügyre vette, hogy a testem hogyan regenerálódik a műtét után. A mellizmaim még mindig duzzadtak voltak, de ezt az erre speciálisan kialakított pánttal lehet szabályozni, amit a nap 24 órájában viselnem kellett a melltartó felett.

Ezzel egy időben szemügyre vette a hegeket, és az ezeket összetartó varratokat is, melyek szintén szépen gyógyultak. Az első kontroll vizsgálatom nem tartott tovább 10 percnél, ugyanis semmi jele nem volt komplikációnak. Ezt követően megegyeztünk a varratszedés időpontjában, amire általában a műtétet követő 14. napon kerül sor, de az én esetemben –időhiány miatt - mi a 13. napban egyeztünk meg. A klinikát mosollyal az arcomon hagytam el. Őszinte elismeréssel tartozom a klinikának és csapatának a velem szemben mutatott rugalmasság miatt. Tisztában vagyok vele, hogy az egyik legkörülményesebb páciensük lehettem, de nagyon örülök, hogy őket

A két vizsgálat között eltelt időt én kikapcsolódással töltöttem. Természetesen gondosan ügyelve arra, hogy víz ne érje a varratokat, és hogy ne erőltessem túl magamat. A varratszedésig eltelt 13 nap nem volt egyszerű, s ebben az időben akárkivel  beszélgettem a mellműtét témáról, senki nem tudta, hogy milyen nehéz az első pár nap. A médiában mindig csak azt látni, hogy a nőknek egyik napról a másikra nagyobb melle lett, és ezt mindenféle nehézség nélkül érték el. Én is abban a hitben éltem, hogy ez egyszerű lesz. De ha mélyebben végiggondolom, ez a műtét lehetőséget adott arra, hogy könnyebben kiteljesíthessem önmagam, s a célig vezető út bizony rögökkel tarkított..

Lassan elérkezett a varratszedés napja. Ismét a kis gombóccal a torkomban tértem vissza a klinikára, de immáron nem a komplikációk miatt aggódtam, hanem azért, mert tudtam, hogy a varratszedés után vége lesz a Magyarországon töltött időmnek.

Ismételten beléptem dr. Vancsó Péter irodájába, aki újból szemügyre vette az implantátumok alakulását és a hegek gyógyulását, és immáron másodjára is elismerően nyilatkozott. Megnyugtatott, hogy orvosi szemmel nézve minden a legnagyobb rendben, és hogy valóban a legopcionálisabb méretet választottuk. Ezután eltávolításra kerültek a varratok, majd megegyeztünk a további szükséges teendőkről. A doktor úr elmondta, hogy nemsokára megkezdhetem az implantátumok masszírozását, szigorúan kívülről befelé, és fentről lefelé.

Továbbá a melltartó viselésére is kitértünk. A speciális melltartót még két hétig, azaz összesen négy hétig kell viselnem a pánttal együtt, majd ezután átcserélhetem sportmelltartóra. Push-up, illetve szivacsos melltartót nem viselhetek a következő 6 hónapban. Majd szóba került az edzés. Mozogni a műtétet követő 4. hétben lehet elkezdeni, de akkor is csak visszafogottan, inkább cardio orientáltan. A súlyzós edzéseket továbbra is mellőzni kell, és ajánlott a dupla sportmelltartó viselése. Megbeszéltük, hogy a  következő kontroll vizsgálat a 6. hónapot követően válik majd szükségessé. Távozásomkor megköszöntem a doktor úr és csapata munkáját, kezet fogtunk, majd kileptem a klinika ajtaján...

Az első hét

A hazautazást és a műtétet követő első 72 órát nem éppen a legjobb élményeim közé fogom sorolni. Megvallom őszintén, hogy miközben ezeket a sorokat írom, a kinti hőmérséklet még az esti órákban is megközelíti a 30 fokot, és a doktor úr csak a varratszedést követően engedélyezte a rendes zuhanyzást, tehát így maradt az úgynevezett „cicamosdás”. Mivel a felírt gyógyszerek igen erősek, így én az első napok felét alvással töltöttem. 

A fájdalom továbbra is állandó, viszont minden nap elteltével egy kicsit jobb. Az első pár napban a mellizmomban éreztem rettentő feszítő érzést, nyilvánvalóan az implantátumok próbáltak beilleszkedni a megfelelő pozícióba. A 3. napra virradóan már a varratok helye is elkezdett feszíteni egy picit, illetve a bőröm még mindig húzódik. 

Táplálkozás tudományokat tanulván az egyetemen, bizton állítom, hogy nagyon fontos odafigyelnünk ilyenkor a megfelelő tápanyag és folyadékbevitelre. Én személy szerint fehérje dús ételeket fogyasztottam, hisz a fehérje hozzájárul a gyorsabb regenerálódáshoz. Fontos odafigyelni a megfelelő ásványi anyag és vitaminbevitelre is, így a nagyobb mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztása nagyon fontos. Én személy szerint kerültem a nehéz ételek fogyasztását, és inkább könnyebb halételeket, salátákat választottam. 

Segítségemre édesapám volt, mivel a párom külföldön van, így apukám ismét gyakorolhatta a régen elfelejtettet szülői kötelességeit rajtam, többek között a hajam mosását, ugyanis ezt most egyedül képtelen lettem volna kivitelezni, és a varratokat víz nem érhette.  Gyakorlatilag bármilyen mozdulatsort próbáltam elvégezni - megemlíteném itt az ágyban való felülést is -, rá kellett jöjjek, hogy mindegyik hatással van a mellizmomra, így természetesen mindegyik kellemetlenséget okozott. 

A testi kényelmetlenségeket leszámítva a bezártság érzetet is nehéz volt kezelnem. Mindig is szerettem elfoglalni magam, állandóan teszek-veszek, mindig úton vagyok. Nehéz volt ez a tehetetlenség, ebből kifolyólag próbáltam olyan aktív lenni, amennyire csak lehettem, de ugyanakkor nem túlerőltetni magam. Küzdöttem a fájdalommal, viszont ezzel egy időben hajtott a kíváncsiság is,  próbáltam a tükörben nézegetni magam. A speciális melltartó alatt igyekeztem elképzelni és felfedezni a megváltozott testemet. Először a 4. napon mozdultam ki hosszabb időre, igaz kicsit nehézkes volt még, de kimondottan élveztem a szabad levegőn és ismét emberek között lenni. 

Izgatottan vártam az első kontroll vizsgálatot, amire a műtétet követő 5. napon került sor. Reménykedtem, hogy pozitív visszajelzéseket fogok kapni a doktor úrtól. Bevallom, voltak kételyeim is, hiszen tisztában voltam vele, hogy a műtét kockázatokkal jár, de ezek a kételyek gyorsan szertefoszlottak, amint beléptem a klinikára. Ez volt az első alkalom, hogy levettem a speciális melltartót, és viszontláthattam magam teljes egészében a tükörben. Büszkén állíthatom, hogy tetszett amit láttam, de egy időben tisztában voltam vele, hogy még hosszú út áll előttem a teljes összkép kialakulásához, és az implantátumok végeleges pozícióba való elhelyezkedéséhez...

A műtét

A műtétem a reggeli órákban volt. 8.30-ra kellett a kórházba érnem, ahova az egyik barátnőm vitt el. Az ajtón besétálva örömmel tapasztaltam, hogy itt is ugyanaz a jó érzet kapott el, mint a klinikán. A kórház kialakítását illetően ismételten nem panaszkodhattam semmire.

Nem sokkal az érkezésünk után még röviden egyeztettem Lucával, és be kell valljam, hogy ekkor még mindig nem tudtam, melyik méretet válasszam. Luca ebben is nagyon segítőkész volt, és megosztotta tapasztalatait velünk, így nem túl hosszas gondolkozás után megszületett a döntés. A nagyobb méretre esett a választásom. Röviddel ezután Luca felkísért engem és a barátnőmet a szobámba, ahol elhelyezkedtem. Itt személyesen is találkoztam az altató orvossal, akinek válaszolnom kellett egy pár egészségügyi kérdésére. Az ő távozása után nem sokkal később bejött dr. Vancsó Péter is a szobába. Ismét átbeszéltük a rizikókat és kockázatokat, majd elmondtam neki, melyik méretet szeretném. 

Ezután már felgyorsultak a dolgok, megtörtént az implantátumok helyének berajzolása, majd készítettünk egy pár fotót is. Át kellett öltöznöm a műtéti köpenybe, majd rövidesen elbúcsúztam a barátnőmtől. Itt már bizony görcsben volt a gyomrom, nagyon izgultam. Egy férfi műtő asszisztens bejött értem, és átkísért a műtőbe, ahol már tudtam, hogy nincs visszaút. Felfeküdtem a műtőasztalra, ahol az altatóorvos egy tűt szúrt belém, majd “jó éjszakát” kívánt. Lehunytam a szemem, és elaludtam. 

Műtő

A következő dolog, amire emlékszem, hogy próbálnak felébreszteni, de nekem fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, vagy, hogy mi történik körülöttem. Emlékszem, hogy egy asszisztens megkért, hogy karoljam át a nyakát, gondolom az ő segítségével jutottam vissza a szobába. A következő képsorok, amikre emlékszem, hogy az ágyban fekszem, a mellkasom leragasztva, és a speciális melltartó már rajtam van, egy szorítópánttal a tetején, és rettentő fájdalmat érzek a mellkasomban. Ezt a fájdalmat semmihez sem lehet hasonlítani, körülbelül úgy tudnám leírni, mintha valaki kettétörte volna a szegycsontom, és ráültetett volna egy elefántot. A műtétet követő pár órában még elég sokszor visszaaludtam, majd kértem a nővértől fájdalomcsillapítót, ugyanis a fájdalmaim nem akartak enyhülni. Étvágyam egyáltalán nem volt. Még a délután folyamán bejött hozzám a doktor úr, aki megnyugtató szavakkal nyilatkozott a jó méretválasztásról, és a műtét sikerességéről. A szavai mindenképpen jó hatással voltak a közérzetemre. 

Az esti órákban már kezdett kitisztulni a fejem az altatásból, így a kezembe vettem a telefonom, és elkezdtem mindenki aggódó üzenetére válaszolni. Nagyon jól esett a családom és a barátok törődése. Sokat segített abban, hogy túllendüljek a kezdeti nehézségeken. Az esti órákban már sikerült egy szendvicset is megenni, majd lefekvéshez kaptam ismét fájdalomcsillapítót és altatót. Bevallom őszintén, valahol joggal tartottam a műtét utáni állapotomtól. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ez ilyen fájdalommal fog járni. Leszögezem, mindannyian másképp élünk meg minden körülményt, minden helyzetet. Az éjszaka ismét nem volt zökkenőmentes, többször is felébredtem hosszabb-rövidebb időkre. Én személy szerint mindig az oldalamon alszom, így elég kényelmetlennek éreztem, hogy folyamatosan a hátamon kellett feküdnöm. Másnap reggel 8 óra körül ébredtem, majd 9 óra körül meglátogatott a doktor úr. Eltávolította a drain csövet a mellem széléből, ami a felesleges vér elvezetését szolgálta, majd felírt antibiotikumot, izomlazítót és fájdalomcsillapítót. A vizit végével, a minden igényt maximálisan kielégítő kórházi tartózkodásom elérkezett a végéhez, majd egy barátom kíséretében megindulhattam hazafelé...

Műtét előtti érzéseim

Számomra ez egy tudatos felkészülés volt. A személyi edzőmmel közösen készültünk a műtét napjára. A lehető legjobb fizikai állapotban akartam lenni, hogy ne viseljen meg annyira a beavatkozás.

Tisztában vagyok vele, hogy a mellnagyobbítás ma már egy rutin eljárásnak számít, én mégis jobban tartottam a felépülés folyamatától mint magától a beavatkozástól. Közösen az edzővel elkezdtünk fókuszálni a mellizmok, bicepsz, tricepsz, felhas illetve a hátizmok megerősítésére és rendszeresen végeztem cardio edzéseket is. Az idő szinte felgyorsult, a műtét napja rohamosan közeledett...

A műtét kivitelezéséhez szükséges kötelező vizsgálatokon átesni, többek között egy vérvételen, amivel a májfunkciót is vizsgálják, egy EKG-n amivel a szívhangot vizsgálják, - ami ugye az altatás miatt lényeges,- és szükséges egy mellultrahang is. Ezek a vizsgalatok rövid idő alatt megvannak és nem okoznak semmilyen kényelmetlenséget sem.. A mellultrahangot én a konzultáció napján végeztettem el, ami alig egy negyed órát vett igénybe, így a friss eredményekkel a kezemben érkeztem meg már a klinikára. 

Minden vizsgálat jó eredményekkel jött vissza, így innentől semmilyen orvosi akadálya nem volt a mellnagyobbító műtét végrehajtásának. A műtétre való mentális felkészülés már teljesen más. A gondolatainkat nem tudjuk tudatosan edzeni, nem tudhatjuk mire számítsunk, ez egy teljesen ismeretlen terület. Nem ismerjük a végeredményt, és a megváltozott testképpel való megbarátkozás folyamatát.

Az elhatározottság ott lebeg, - vagyis gondolom én - , mindenki szeme előtt, hisz ha már egyszer meghoztuk ezt a döntést akkor már érdemes végig csinálni az egészet. Én megosztottam a tervemet a szűk családi és baráti körömmel. Tudtam, hogy változatos reakciókat fogok kapni, de édesapám azonnal a támogatását fejezte ki, viszont a két nővérem eleinte megpróbált lebeszélni. Elég makacs személyiségem van, így minél jobban megpróbál valaki eltéríteni a célom elérésétől én annál jobban ragaszkodom ahhoz. Itt persze fontos szerephez jutott egy természetes önzőség, hisz ez rólam és az én testemről szól. Leültem és elmondtam nekik, hogy miért szeretném ezt a műtétet, majd a beszélgetés végen ők is belátták az igazam. Személyesen úgy gondolom, - és itt csak ismételni tudom magam, - hogy fontos elnyernünk a barátaink, családunk, párunk támogatását..  

Miután egy pár hónappal ezelőtt elhatároztam magam, tudtam hogy Önmagamért szeretném véghez vinni ezt az egészet, a saját önbizalmam növelésére és saját boldogságom érdekében. Mégis minden rögös út bejárása sokkal egyszerűbb úgy, ha van ki fogja a kezünket...