A műtét

A műtétem a reggeli órákban volt. 8.30-ra kellett a kórházba érnem, ahova az egyik barátnőm vitt el. Az ajtón besétálva örömmel tapasztaltam, hogy itt is ugyanaz a jó érzet kapott el, mint a klinikán. A kórház kialakítását illetően ismételten nem panaszkodhattam semmire.

Nem sokkal az érkezésünk után még röviden egyeztettem Lucával, és be kell valljam, hogy ekkor még mindig nem tudtam, melyik méretet válasszam. Luca ebben is nagyon segítőkész volt, és megosztotta tapasztalatait velünk, így nem túl hosszas gondolkozás után megszületett a döntés. A nagyobb méretre esett a választásom. Röviddel ezután Luca felkísért engem és a barátnőmet a szobámba, ahol elhelyezkedtem. Itt személyesen is találkoztam az altató orvossal, akinek válaszolnom kellett egy pár egészségügyi kérdésére. Az ő távozása után nem sokkal később bejött dr. Vancsó Péter is a szobába. Ismét átbeszéltük a rizikókat és kockázatokat, majd elmondtam neki, melyik méretet szeretném. 

Ezután már felgyorsultak a dolgok, megtörtént az implantátumok helyének berajzolása, majd készítettünk egy pár fotót is. Át kellett öltöznöm a műtéti köpenybe, majd rövidesen elbúcsúztam a barátnőmtől. Itt már bizony görcsben volt a gyomrom, nagyon izgultam. Egy férfi műtő asszisztens bejött értem, és átkísért a műtőbe, ahol már tudtam, hogy nincs visszaút. Felfeküdtem a műtőasztalra, ahol az altatóorvos egy tűt szúrt belém, majd “jó éjszakát” kívánt. Lehunytam a szemem, és elaludtam. 

Műtő

A következő dolog, amire emlékszem, hogy próbálnak felébreszteni, de nekem fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, vagy, hogy mi történik körülöttem. Emlékszem, hogy egy asszisztens megkért, hogy karoljam át a nyakát, gondolom az ő segítségével jutottam vissza a szobába. A következő képsorok, amikre emlékszem, hogy az ágyban fekszem, a mellkasom leragasztva, és a speciális melltartó már rajtam van, egy szorítópánttal a tetején, és rettentő fájdalmat érzek a mellkasomban. Ezt a fájdalmat semmihez sem lehet hasonlítani, körülbelül úgy tudnám leírni, mintha valaki kettétörte volna a szegycsontom, és ráültetett volna egy elefántot. A műtétet követő pár órában még elég sokszor visszaaludtam, majd kértem a nővértől fájdalomcsillapítót, ugyanis a fájdalmaim nem akartak enyhülni. Étvágyam egyáltalán nem volt. Még a délután folyamán bejött hozzám a doktor úr, aki megnyugtató szavakkal nyilatkozott a jó méretválasztásról, és a műtét sikerességéről. A szavai mindenképpen jó hatással voltak a közérzetemre. 

Az esti órákban már kezdett kitisztulni a fejem az altatásból, így a kezembe vettem a telefonom, és elkezdtem mindenki aggódó üzenetére válaszolni. Nagyon jól esett a családom és a barátok törődése. Sokat segített abban, hogy túllendüljek a kezdeti nehézségeken. Az esti órákban már sikerült egy szendvicset is megenni, majd lefekvéshez kaptam ismét fájdalomcsillapítót és altatót. Bevallom őszintén, valahol joggal tartottam a műtét utáni állapotomtól. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ez ilyen fájdalommal fog járni. Leszögezem, mindannyian másképp élünk meg minden körülményt, minden helyzetet. Az éjszaka ismét nem volt zökkenőmentes, többször is felébredtem hosszabb-rövidebb időkre. Én személy szerint mindig az oldalamon alszom, így elég kényelmetlennek éreztem, hogy folyamatosan a hátamon kellett feküdnöm. Másnap reggel 8 óra körül ébredtem, majd 9 óra körül meglátogatott a doktor úr. Eltávolította a drain csövet a mellem széléből, ami a felesleges vér elvezetését szolgálta, majd felírt antibiotikumot, izomlazítót és fájdalomcsillapítót. A vizit végével, a minden igényt maximálisan kielégítő kórházi tartózkodásom elérkezett a végéhez, majd egy barátom kíséretében megindulhattam hazafelé...