Mint azt már előző blog
bejegyzésemben említettem, az első kontroll pozitív visszajelzésekkel zárult. A vizsgálaton a doktor úr szemügyre
vette, hogy a testem hogyan regenerálódik a műtét után. A mellizmaim még mindig
duzzadtak voltak, de ezt az erre speciálisan kialakított pánttal lehet szabályozni,
amit a nap 24 órájában viselnem kellett
a melltartó felett.
Ezzel egy időben szemügyre vette a hegeket, és az ezeket
összetartó varratokat is, melyek szintén szépen gyógyultak. Az első kontroll
vizsgálatom nem tartott tovább 10 percnél, ugyanis semmi jele nem volt
komplikációnak. Ezt követően megegyeztünk a varratszedés időpontjában, amire általában a műtétet követő
14. napon kerül sor, de az én esetemben –időhiány miatt - mi a 13. napban
egyeztünk meg. A klinikát mosollyal az arcomon hagytam el. Őszinte elismeréssel
tartozom a klinikának és csapatának a velem szemben mutatott rugalmasság miatt.
Tisztában vagyok vele, hogy az egyik legkörülményesebb páciensük lehettem, de
nagyon örülök, hogy őket
A két vizsgálat között eltelt
időt én kikapcsolódással töltöttem. Természetesen gondosan ügyelve arra, hogy
víz ne érje a varratokat, és hogy ne erőltessem túl magamat. A varratszedésig
eltelt 13 nap nem volt egyszerű, s ebben az időben akárkivel beszélgettem a mellműtét témáról, senki nem
tudta, hogy milyen nehéz az első pár nap. A médiában mindig csak azt látni,
hogy a nőknek egyik napról a másikra nagyobb melle lett, és ezt mindenféle
nehézség nélkül érték el. Én is abban a hitben éltem, hogy ez egyszerű lesz. De
ha mélyebben végiggondolom, ez a műtét lehetőséget adott arra, hogy könnyebben
kiteljesíthessem önmagam, s a célig vezető út bizony rögökkel tarkított..
Lassan elérkezett a varratszedés
napja. Ismét a kis gombóccal a torkomban tértem vissza a klinikára, de immáron
nem a komplikációk miatt aggódtam, hanem azért, mert tudtam, hogy a varratszedés
után vége lesz a Magyarországon töltött időmnek.
Ismételten beléptem dr. Vancsó
Péter irodájába, aki újból szemügyre vette az implantátumok alakulását és a
hegek gyógyulását, és immáron másodjára is elismerően
nyilatkozott. Megnyugtatott, hogy orvosi szemmel nézve minden a legnagyobb
rendben, és hogy valóban a legopcionálisabb méretet választottuk. Ezután
eltávolításra kerültek a varratok, majd megegyeztünk a további szükséges teendőkről.
A doktor úr elmondta, hogy nemsokára megkezdhetem az implantátumok masszírozását,
szigorúan kívülről befelé, és fentről lefelé.
Továbbá a melltartó viselésére is
kitértünk. A speciális melltartót még két hétig, azaz összesen négy hétig kell
viselnem a pánttal együtt, majd ezután átcserélhetem sportmelltartóra. Push-up,
illetve szivacsos melltartót nem viselhetek a következő 6 hónapban. Majd szóba
került az edzés. Mozogni a műtétet követő 4. hétben lehet elkezdeni, de akkor
is csak visszafogottan, inkább cardio orientáltan. A súlyzós edzéseket továbbra
is mellőzni kell, és ajánlott a dupla sportmelltartó viselése. Megbeszéltük,
hogy a következő kontroll vizsgálat a 6.
hónapot követően válik majd szükségessé. Távozásomkor megköszöntem a doktor úr
és csapata munkáját, kezet fogtunk, majd kileptem a klinika ajtaján...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése